Ügyfélszolgálat álláshirdetőknek

Hirdetés módosítása, szüneteltetése, törlése

A profession.hu oldalán feladott hirdetések 28 napig elérhetőek oldalunkon.

Ez idő alatt a hirdetés egyes paraméterei szabadon módosíthatók, azonban fontos, hogy a pozíció időközben nem változhat. Ebből kifolyólag a pozíció elnevezése az egyetlen paraméter, ami nem változtatható a 28 napos időtartam alatt.

A hirdetés módosítása két módon történhet:

  1. A munkaadói fiókban gyorsan és egyszerűen tudja módosítani hirdetését. Ehhez a fiókjába való belépésre van szükség, melyet e-mail címével és a hozzá tartozó jelszó megadásával tud megtenni. A sikeres bejelentkezés után (a képernyő jobb felső sarkában a saját, illetve cége nevét szükséges látnia) a Hirdetéseim menüpontban, a módosítandó hirdetéssel egy sorban található ceruza ikonnal, azaz a Szerkeszt gombbal tudja módosítani aktív hirdetését.
  2. A hirdetés módosítási igényét el tudja küldeni a hirdetes@profession.hu e-mail címre. Fontos, hogy a változtatási kérését egyértelműen, másolható formában továbbítsa kollégáinknak. Ennek az átfutási ideje a levél beküldésétől számított 3 óra.

A feladott hirdetések a 28 nap elteltével automatikusan inaktiválásra, vagyis törlésre kerülnek. Ez azt jelenti, hogy a hirdetés részletei, valamint az arra beküldött pályázatok akkor is elérhetőek a munkaadói fiók Hirdetéseim menüpontjában, amikor a hirdetés már nem aktív a profession.hu oldalán. Fontos információ, hogy a pályázatok és hozzá tartozó dokumentumok a jelentkezéstől számított 90 napig szerepelnek a jelöltkezelő rendszerben (erről bővebb információkat ITT olvashat).

A hirdetések inaktiválása, azaz törlése (28 nap előtti) két módon történhet:

  1. A munkaadói fiókban gyorsan és egyszerűen tudja törölni aktív hirdetését. Ehhez a fiókjába való belépésre van szükség, melyet e-mail címével és a hozzá tartozó jelszó megadásával tud megtenni. A sikeres bejelentkezés után (a képernyő jobb felső sarkában a saját, illetve cége nevét szükséges látnia) a Hirdetéseim menüpontban, a módosítandó hirdetéssel egy sorban található Hirdetés inaktiválása gombbal tudja törölni aktív hirdetését.
  2. Az inaktiválási igényét el tudja küldeni az ugyfelszolgalat@profession.hu e-mail címre. Ennek az átfutási ideje a levél beküldésétől számított 2 óra.

Az inaktiválás után a hirdetés nem visszaállítható, azaz ugyanazt a hirdetést új termék megvásárlásával van lehetőség újra megjelentetni oldalunkon.

A hirdetések szüneteltetésére (azaz inaktiválására és újra aktiválására díjmentesen) nincs lehetőség.

Hirdetés módosítása, szüneteltetése, törlése

Gyakran Ismételt Kérdések

Segítség:
Számítógéphez Mobil applikációhoz

A már aktivált és megjelent álláshirdetések módosítása csak indokolt esetben lehetséges: kizárólag elírás, illetve egyéb olyan releváns információ pontosítása esetén történhet, amelynek kijavítása nem érinti és befolyásolja a hirdetés kategória besorolását.

Ebből kifolyólag a pozíciónév változtatása azért nem lehetséges (csak elírás esetén), mert az befolyásolná az eredetileg feladott hirdetés paramétereit, kategóriáit.

Segített a válasz?Köszönjük a visszajelzést.
Link a vágólapra másolva.
Segítség:
Számítógéphez Mobil applikációhoz

A profession.hu oldalán megjelenő hirdetések alap esetben 28 napig elérhetőek a munkavállalók számára.

Természetesen van lehetőség rövidebb megjelenési időre, azonban az a szolgáltatás árát nem befolyásolja, így a 28 napos megjelenési idő árát fogjuk számlázni.

A hirdetések korábbi inaktiválása két módon történhet:

  1. A munkaadói fiókban gyorsan és egyszerűen tudja törölni aktív hirdetését. Ehhez a fiókjába való belépésre van szükség, melyet e-mail címével és a hozzá tartozó jelszó megadásával tud megtenni. A sikeres bejelentkezés után (a képernyő jobb felső sarkában a saját, illetve cége nevét szükséges látnia) a Hirdetéseim menüpontban, a módosítandó hirdetéssel egy sorban található Hirdetés inaktiválása gombbal tudja törölni aktív hirdetését.
  2. Az inaktiválási igényét el tudja küldeni az ugyfelszolgalat@profession.hu e-mail címre. Ennek az átfutási ideje a levél beküldésétől számított 2 óra.

Az inaktiválás után a hirdetés nem visszaállítható, azaz ugyanazt a hirdetést új termék megvásárlásával van lehetőség újra megjelentetni oldalunkon.

Segített a válasz?Köszönjük a visszajelzést.
Link a vágólapra másolva.
Segítség:
Számítógéphez Mobil applikációhoz

Automatikus hirdetés meghosszabbítás beállítására jelenleg nincs lehetőség a profession.hu oldalán.

A hirdetések újra feladására azonban több lehetőség is van, ezek részletes leírásáról ITT olvashat.

Segített a válasz?Köszönjük a visszajelzést.
Link a vágólapra másolva.

Kapcsolat

Nem találta meg a kérdésére a választ, esetleg javaslata, vagy észrevétele van?
Vegye fel velünk a kapcsolatot.

Telefonos ügyfélszolgálat
menüpontjai

Telefonhívását munkanapokon 8:00 és 18:00 óra között fogadjuk a +36 (1) 224-2070 számon.

Hívást követően az alábbi lehetőségek közül tud választni:

1-es gomb: Munkaadók, álláshirdetők

  • 1.1Szolgáltatás megrendelése
  • 1.2Általános tájékoztatás árakról, feladott hirdetésekről
  • 1.3Számlázási kérdések

2-es gomb: Munkavállalók, álláskeresők

  • 2.1Segítség az álláshirdetésre való jelentkezésben
  • 2.2Általános kérdések a regisztrációval, és önéletrajz adatbázissal kapcsolatban
  • 2.3Hírlevél beállítások

0-ás gomb: Ügyintéző kapcsolása


9-es gomb: Angol ügyintéző /
English speaking operator